Virágzó vidékünk

Csodájára járnak Bakonybél páratlan buszmegállójának

Aligha van még egy ilyen az országban.

Bakonybél az Északi-Bakony közepén, a Bakony legmagasabb hegyének, a Kőris-hegynek a közelében, a Gerence-patak partján terül el, páratlan természeti szépségeivel sok turista kedvelt célpontja.

Kapcsolódó
Középkori kincseket találtak Bakonybélben
A monostor szerzetesi közössége által is támogatott ásatás első, a monostor kertjében zajló fázisa a tervek szerint május végéig tart.

A 2009-ben elhunyt Cseh Tamás Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar zeneszerző, énekes, színész, előadóművész számára Bakonybél volt a csoda, mint egy mesebeli elzárt vidék. A művészt lenyűgözték a patakok, források, sziklák és az erdők, nem különben a Borostyán-kút (Szent-kút) kápolna, a kálvária, és a falu közelében lévő Hubertlaki-tó, más néven bakonyi Gyilkos-tó. Utóbbi szépségét ma is kevesen ismerik az országban, aki viszont egyszer ellátogat a partjára, az örökre az emlékezetébe vési.

Bakonybél csillagdájáról, és az erdőségeiben hatalmas területen jelenlévő medvehagyma-mezőkről is ismert, újabban pedig az interneten viharos gyorsasággal terjedő, faluközponti buszmegállója okán került a figyelem középpontjába.

facebook/d. kiss manyi
facebook/györgy józsef

A Facebookon közzétett fotók inkább egy tájházra emlékeztetnek, mintsem buszmegállóra – márpedig tényleg buszmegálló az épület.

Megkockáztatjuk – bár sok szép buszváróval találkoztunk az országban -, a bakonybélihez hasonló aligha akad még egy kis hazánkban.

Ezt erősítik a kommentáradatok is, dícsérő és elismerő szavakkal szólva a település központjának ékességéről, ahol – mint olvasható – tényleg öröm várni a Budapestig köszlekedő buszjáratot.

Olvasói sztorik