Nyugalmat áraszt, mégsem egyhangú az asztallap simaságú dél-alföldi táj. Makótól karnyújtásnyira, a Maros folyó völgyében kulturális kincsesbánya várja a művészettörténeti emlékek szerelmeseit.
A titokzatos kunkereszt
Az Alföld délkeleti szegletében, Magyarcsanád és Kövegy között, az egykori Belezi ér partján monolit kőkereszt áll. Az aszfaltúttól néhány lépésnyire, a helyi gazdák évek óta gondosan kikerülik a titokzatos követ. Az ezen a tájon páratlan monolitot a néphit évszázadok óta IV. (Kun) László király sírjelének tartja.
A máltai keresztekre emlékeztető, puritán kőkereszt egészen más, mint a Magyarországon sokfelé fellelhető, díszesen faragott barokk keresztek. Legközelebb Csehországban ismert hasonló emlékjel, ott félezer darab dísztelen, mégis méltóságteljes kőkeresztet tartanak számon.
Az erezett mintázatú kőtömb eredete földtani szempontból egyértelműbb: palás, gyűrt szerkezetű, átalakult kőzetből, gneiszből faragták. Ám arról a mai napig nem sikerült a szakembereknek megegyezni, hogy honnan származhat a Déli-Kárpátok övezetében, és az Alpokban igen elterjedt kőzet. Többek szerint kézenfekvő, hogy egy tömbként a Maroson, Erdélyből szállították a déli gyepűre.
Az európai kőkeresztek a 13. századtól a 16. századig terjedő időszakban széles körben ismertek voltak, később azonban már nem állítottak hasonló köveket. Akadt köztük határjel, törvényhely, és gyakran balesetre, vagy megmenekülésre emlékeztettek velük. Azért sem könnyű a tudósok dolga, mert rendszerint évszám, vagy felirat sem található felületükön. A magyarcsanádi keresztet a 16. század elejére lehetne datálni, ha ez igaz, akkor megdőlhet a nép emlékezetében élő Kun László királyhoz kötődő legenda.
A zöldes árnyalatú monolit egy másik feltevés szerint Dózsa parasztfölkelésének egyik mementója, az egykori Belez község dombján húzatta karóba Dózsa György Csáki Miklós püspököt. A véres leszámolás helyét jelölhették meg az emlékkereszttel. Persze a helybelieknek ez mindegy, régóta szokás, hogy hálából a termésért pénzérméket helyeznek a kőkereszt száraira. Ottjártunkkor is lapult néhány elárvult fémpénz a monoliton.
Az elveszett fiú csodálatos története
Hófehérre meszelt falaival bő évszázada ragyog az apátfalvi út mentén egy szemet gyönyörködtető építmény, a Langó-kápolna. A kis templom az apátfalvi értéktár kincse. A népnyelv szerint a kőkerítéssel kerített, neogótikus kápolnát 1900-ban Langó Mátyás és felesége, Szigeti Rozália apátfalvi lakosok fogadalomból építtették. Fiuk, az akkor mindössze tízéves András lába egy ismeretlen betegség miatt lebénult. 1899-ben egy hatalmas vihar kerekedett, ekkor a kisgyermek eltűnt a tanyájukból. Hamar összeszaladt a falu népe, a település apraja-nagyja, csendőrök és katonák segítségével a kisfiú keresésére indultak. Végül egy katona talált rá az út menti, Langó kereszt tövében Andrisra.
A díszes keresztet Langó Mihály és felesége Balog Anna állíttatta 1866-ban, Isten dicsőségére. A kereszt a népes tanyavilág kedvelt ájtatossági helye volt: pénteki és vasárnapi szertartásokra itt gyűltek össze a környék lakói. A mélyen vallásos Langó Mátyás imái meghallgatásáért hálából építtetett a kereszt tövében kápolnát, mégis szomorú véget ért a történet: a kisfiú térdgyulladása nem gyógyult, az építés évében belehalt sérülésébe.
A meseszép kápolnát Szűcs János apátfalvi plébános 1900. augusztus 16-án, Havi Boldogasszony ünnepén szentelte fel. Az építés évében készült a 16 téglaoszlopos kerítés is, melynek tetejére vaskereszteket helyeztek. A helyiek ma is óvják a kis kápolnát, és környezetét.
Háborúban erős menedék
2020 szeptemberében mi is megírtuk, hogy hálaadó szentmise keretében átadták és megáldották a kívül-belül felújított óföldeáki erődtemplomot, az Alföld egyetlen vizesárokkal körülvett templomát. Kazettás mennyezeteknek, kora középkori freskótöredékeknek és elegáns fatornyoknak ma már hírmondója is alig akad a középkorban a török által letarolt Alföldön. A szakszerűen helyreállított erődtemplom egyike a kevés ilyen korú, fennmaradt templomnak.
A ma látogatható, gótikus templomot, és a köré kerített erődfalat Hunyadi Mátyás uralkodásának időszakában emelték. Óföldeák területe a 16. század végére elnéptelenedett, csak 1723-tól népesült be ismét. Ezekben az években a templomot újjáépítették, ekkor készült a kazettás famennyezet is. A Maros és a Tisza nagy árvize 1845 májusában elsodorta a települést, később a régi településrész a Tisza szabályozása után újra benépesült. A templomot a helyi földbirtokos, Návay László hétéves szibériai száműzetésében tett fogadalma szerint 1923-1924-ben állították helyre.
Azóta többször történt állagmegóvás az épületen, jelenleg egy rekonstruált védőárkon átvezető hídon keresztül juthatunk a védőfal kapujáig. A kutatók szerint az impozáns harangtorony magassága elérhette a 15 métert, belőle akkoriban látni lehetett Hódmezővásárhely, Makó és Szeged sziluettjét.
A nyolcszáz esztendős rotunda
Csanád-vármegyében éppen két éve egy másik „ékszerdobozt” is felújítottak, a Makó szomszédságában fekvő Kiszombor építészeti büszkesége kapott új, ragyogó külsőt. A község, és az egész Dél-Alföld kiemelkedő nevezetessége ez a kis kerek templom, az Árpád-kori rotunda. A megmaradt kevés írott forrás miatt keletkezésének körülményeiről, és történetéről még a szakemberek is keveset tudnak, valószínűsítik, hogy a 12. század második felében épülhetett.
Az épület kívülről kör alakú, hatszögletű belső teréhez boltozott, félköríves fülkék kapcsolódnak. A középtér eredetileg hatszögletű kupolában folytatódott, a kupoladobot ablaknyílások törhették át. A kupoladob valószínűleg a 13. század első felében, a tatárjárás idején pusztult el, helyére a század derekán gótikus keresztboltozatot építettek.
Az évszázadok során a körtemplomot egy nagyobb templom részletévé alakították át, eredeti funkcióját többször elveszítette. 1744-ben a körtemplom egy kápolnát kapott, majd 1776-ban magas hajóval bővítették. A néphagyomány szerint az épület török mecsetként is funkcionált, ám erre a kutatók a mai napig nem találtak bizonyítékot. 1910-ben a barokk templomot újjáépítették, végül, az 1980-as években a rotundát leválasztották a Nagyboldogasszony templomról.
Megkapó szépségű freskói az 1900-as években bukkantak elő az átfestések alól. A festmények a 13. és a 15. század között, több periódusban készülhettek, rajtuk Szent Erzsébet és Antiochiai Szent Margit alakja is beazonosítható.
A cikkben szereplő fotókat Tóth A. Péter készítette.
