A fagyos téli napokon a víz és a hideg levegő találkozásából jégcsapok alakulnak ki, melyek látványos jégvilággá varázsolják az egyébként is mesés hangulatú szurdokot.
Balaton jegén tilos és életveszélyes tartózkodni, azonban Hegymagas, Nemesgulács, és Badacsonytördemic háromszögben lévő alacsony fekvésű réten a befagyott belvíz alkalmas a csúszkálásra.
Másfél méteres hó hullott Norvégia déli részein, ami szó szerint beborította a településeket, az erős szél pedig sok helyen 5-6 méteres hótorlaszokat hordott össze.
A téli fülőkének nem csak az erdők rengetegében élnek kisebb-nagyobb csoportjai, hanem kertekben is előszeretettel megtelepszenek az arra alkalmas helyeken.
A mókus érezte, hogy a fagyott jégben finom betevő lapul. Érzése pedig nem csalt, hiszen ott volt a dió, amiért meg kellett küzdeni, de sikerült neki, még ha nehezen is.
Az Északi-középhegységben ritkán látott világ uralkodott napokon keresztül, ami nem csak a kirándulókat vonzotta a Karancs-hegy vagy éppen a Salgói vár magasságába, hanem a fotózás szerelmeseit is.
Napjainkra kissé megfakult a népszokások jelentősége, de vannak köztük olyanok, amik még elevenen élnek, és meghittebbé varázsolják a szeretet ünnepét.
A család lehetőségétől, kreativitásától, a helyi hagyományoktól függően mindenféle dísz felkerülhetett a fára, de főként az otthon készült díszek biztosították az ünnep melegséget adó hangulatát.
Edina vágya az, hogy szívvel és lélekkel készített kicsikéi épp olyan örömet tudjanak okozni mindenkinek, aki a kezébe veszi őket, mint neki szereznek, amikor gondos kezeivel készíti őket.
Sokakat megijeszt a tavaszi rajzás látványa, pedig a selyemméhek valójában a természet egyik legbékésebb beporzói. Fullánkjuk alig van, és eszük ágában sincs szúrni.