Mozaik

Idén még nem adtak át hungarikum címet

Tavaly tíz új hungarikumról döntöttek.

A 2000-es évek elején egyedülálló kezdeményezés indult Magyarországon, amelynek célja az volt, hogy a nemzeti értékeket összegyűjtse és értéktárakba rendezze, megőrizze azokat a jövő nemzedékének. E törekvés hatására született meg 2012-ben a magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról szóló törvény.

2012-ben az elsők között lett hungarikum a mohácsi busójárás és a Hortobágyi Nemzeti Park, majd az évek során folyamatosan bővült a hungarikumok száma. Legutóbb tavaly – akkor három alkalommal is – döntött a Hungarikum Bizottság az új hungarikumokról.

Így élnek a dolgos pásztorok a Hortobágyon
Mindennapok a világörökségi magyar pusztában.

A testület 2017 márciusában emelte a hungarikumok sorába az Egri Bikavért, a Kodály-módszert, a magyar pásztor- és vadászkutyafajtákat, valamint a tiszai halászlét. A magyar huszár, a magyar tanya és az erdélyi Torockó épített öröksége júniusban került be a Hungarikumok Gyűjteményébe, míg a bizottság döntése értelmében a magyar gulyásleves, a pálos rend és a hollóházi porcelán decemberben lett hungarikum.

Hungarikum, ami több mint testőr
Gyakran szerepel kiállítások sztárkutyái között.

Az utolsó bővítéssel 70-re nőtt a hungarikumok, 161-re a Magyar Értéktárban szereplő értékek száma. Idén szeptemberig ellenben nem döntöttek még új hungarikumokról, s bár semilyen rendelkezés nem írja elő, hogy évente mikor és mennyit kell átadni – tavaly ilyenkor már két alkalommal ítélték oda azokat.

A hungarikummá nyilvánítás egyébként többlépcsős, piramisszerű, alulról felfelé építkező folyamat. A Magyar Értéktárba – a hungarikumok “előszobájába” – történő felvételhez a Hungarikum Bizottsághoz kell javaslatot benyújtani. Itt vár többek között hungarikum címre a bácskai vőfélyhagyomány, a Csíksomlyói búcsú, a kornistárnics, a szegedi papucs, a temesközi birkapörkölt,  a szomolyai cseresznye, a ludasi népmesemondás, és a kurtaszoknyás falvak népviselete és hagyományőrzése is.

Hungarikum címre vágynak a kurtaszoknyás falvak
Bart, Bény, Garampáld, Kéménd, Kisgyarmat, Kőhídgyarmat. Ők hatan a kurtaszoknyások.

Ugyanakkor számos olyan értéket szeretnének “hívei” a hungarikumok előszobájában tudni, mint a vásárhelyi ízös beszéd, a magyarországi pincefalvak, Matula bácsi, vagy éppen az utolsó magyar lovas postakocsi, melyek még nem kerültek be a Magyar Értéktárba, mert azt nem kezdeményezte ezidáig senki sem.

Hungarikum lehetne az utolsó lovas postakocsi
Gátéron működik az ország egyetlen, egyben utolsó lovas postása.

Egyelőre azonban várjunk türelemmel a 71. hungarikum címre.

Kiemelt kép: MTI/Ujvári Sándor

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik