Magyarország északnyugati csücskének évezredes ékköve Sopron nemcsak látnivalókban, évszázados legendákban és különös történetekben bővelkedik, de leghűségesebb városunk gasztronómiája páratlan a hazai étkezési kultúra sokszínű palettáján.
Tűztorony, Lővérek, a Leghűségesebb Város – a néprajz és a helytörténet iránt fogékonyabbaknak esetleg a Hűségkapu, a Zöld kő és a Szűz lányok legendája jut eszükbe Sopron nevének hallatán. No meg a fanyar, hordó illatú poncichter vörös savanykás zamata. Szépen karbantartott gótikus és reneszánsz házak sorakoznak a macskaköves utcák két oldalán, vascégéres, háromszáz esztendős polgári házak. Sopron egy igazán hangulatos, szépen csillogó, középkori ékkő Magyarország térképén.
A Tűztorony, mely a régi városközpont legismertebb műemléke eredetileg több célt szolgált, a városhoz közeledő idegen seregek és előkelőségek érkezése mellett, a középkorban gyakori városi tűzesetek észlelésére szolgált. A torony őreinek különleges feladata volt, jelezniük kellett, ha idegenek bort akartak behozni a városkapun belülre. Sopronban hatalmas károkat okozott az 1676-os tűzvész, többek között a tornyot is alaposan megtépázta. A többször újjáépített Tűztorony alapja római kori, feljebb, a reneszánsz körerkélye feletti részen négy óralap díszlik, legfelül klasszikus lámpással ékes rézkupola kapott helyet.
Poncichterek
Magyarország világhírű borvidékeinek árnyékában szerényen húzódnak meg kisebb, kevésbé frekventált bortermő vidékei. A homoki borokhoz hasonlóan, melyeket régen szokás volt “buczkai vinkó” névvel illetni, a soproni poncichter vörös sem tartozott sohasem legzamatosabb, leghíresebb boraink közé. A soproni kékfrankos szőlő, bár gyümölcsös, fűszeres karakterű, mégis savanykás zamatú, egy jellegzetes, száraz vörösbor.
Eredetileg csúfnévként használták a kifejezést, mely arra utalt, hogy a soproni szőlősgazdák a szőlőtőkék közé babot vetetettek, ugyanis a tőkék közti félárnyékban a babon kívül szinte semmilyen növény sem érzi jól magát, így okosabban használták a poncichterek a területet.
A bab élettani szempontból hasznos a szőlőnek, ám a gazdák bevételét is gazdagította, főleg egy-egy gyengébb évjárat esetén. Ritkábban burgonyát, paradicsomot és káposztát is termesztettek, és a zöldségek eladásából származó plusz haszonnal a termelés így még gazdaságosabbá válhatott.
Soproni jellegzetesség, hogy a poncichterek présháza nem a szőlőhegyen volt, hanem saját portájukon, ahogyan pincéjük is házuk alatt kapott helyet. Buschenschankban, helyben, saját borkiméréseikben értékesíthették boraikat. Házuk bejárata felett a várostól kapott engedély alapján lóghatott a borkimérést jelképező cégér, melynek fenyőágára fehér vagy vörös vászoncsíkot kötöttek, a kimért bor fajtájától függően. Amennyiben egy szalmakereszt is lógott a cégéren, óbort is kóstolhatott a kedves vendég. Az ujjnyi hosszú szalmakereszt pedig az óbort.
A szőlősgazdák terített asztala
A poncichterek nem voltak módos gazdák, asztalaikon egyszerű, de tápláló étkek változatos fogásait tálalták a hétköznapokon és ünnepeken egyaránt. A soproni szőlősgazdák étkezésének alapja a bab volt, melyet levesek, főétkek és desszertek formájában, sokféleképpen készítettek és fogyasztottak.
A babgombóc a soproni gazdák helyi specialitása volt, melyet régen főételként fogyasztottak, napjainkban azonban már vörösboros pörkölttel vagy klasszikus marhapacsnival is tálalhatjuk.
A babgombóc összetört főtt babból és zsemléből készült. Galuskatésztát készítenek és főtt babbal összekeverik, hagymával összepirított szalonnát és felhabosított tojásokat adnak hozzá, valamint pirított zsemlekockákat. Ebből gombócokat gyúrnak, amiket forrásban lévő vízben megfőznek.
Népszerű étel az ízletes és laktató babsterc, amit régen főételként fogyasztottak hétköznapokon, a mai ízlésnek azonban jobban megfelel egy nagy adag vörösboros pörkölt társaságában.
A soproni Poncichter babstercet sokféleképpen készítik a városban, nagy szemű fehérbab, fokhagyma, vöröshagyma, liszt, só és zsiradék szükséges hozzá. A babot beáztatják, majd sós vízben a fokhagymával puhára főzik, és összetörjük. Szárazon megpirított lisztet kevernek hozzá, és 10 perc alatt, folyamatos keverés mellett összefőzik. Lisztben forgatják, majd sütik a vöröshagymát, a zsírjával locsolják meg a tányérra kimért ételt (babot).
Magyarországon a rétest számtalan módon készítik, és a legváltozatosabb gyümölcsökkel töltik. Tejfölös és borsos babrétes. Sopronban a hagyományos rétesbe feldarabolt főtt bab mellett zsemlemorzsa, tejföl, és fűszerek kerültek. Rendszerint só, bors, tárkony vagy majoranna keverékével ízesítik a tölteléket.
Kiemelt kép: flickr.com
