Ebszőlőcsucsor, gólyaorr, ördögtüske, disznóparéj, tehénvidító fű – néphagyományunk páratlanul gazdag kincsei fantasztikus növényneveink. Őseink képzelőereje, furfangos gondolkodása különös hangzású, és roppant találó növényneveinkben remekül tetten érhető.
A puszták népe évszázadokon át betegség esetén a gyógyítókat, nagy tudású embereket hívta segítségül, kórságok és nyavalyák tudói szinte minden településnek voltak. “Tudós Pista”, “Nagy Füves Jóska” , és hasonló nevű közismert alakokért, gyógyászathoz értő piócás emberekért szalajtották a gyermeket, ha megbetegedett valaki.
Hivatalos gyógyászat és orvostudomány, no meg gyógyszertár híján eledel, gyógyszer, kenőcs, főzet készült a rónák füveiből, bogyóiból, gyökereiből. Sok növényt viszont – hasonlóan mérges gombáinkhoz – mérgező, megbetegítő hatása miatt kellett a szegény embereknek felismerni.
Akadnak növények, melyek termésük, virágzatuk, vagy furcsa alakú levelük miatt kapták szokatlan hangzású népi neveiket, mások esetében állatokra gyakorolt hatásuk okán, és vannak, melyekhez ősi mítoszok, legendák révén tapadtak a szokatlan elnevezések.
Ördögtüske, sulyom, boszorkánytüske, vízidió
Holtágaink elterjedt vízinövénye a sulyom, szúrós, ízletes, keményítőben gazdag termése miatt a török háborúk idején ínségeledelként szolgált az Alföldön, többek között ezért vízigesztenye, vízidió, vadmandula nevekkel illették a nép körben. Termését ritkábban nyersen, gyakrabban feldolgozva sütve, főzve fogyasztották, kásákat kevertek belőle, és húsok mellé ízletes szószként tálalták. Nyugodt vizű holtágainkat nyáron szinte szőnyegként borítja be, hasonlóan a jóval kisebb levelű, jellegtelenebb rucaörömhöz.
Pulykaorr , pulykatakony, pókamérge, őszi boroszlány
A lósóskához hasonlóan szinte mindenütt megtalálható növényünk, árokpartok, mezők, töltésoldal, és árterek egyaránt élőhelyei ennek az Ázsiában, Európában, sőt Ausztráliában is vadon élő keserűfűfélének. Két méter magasra is megnő, messziről szembetűnik lilás színű, fürtökben lógó virágzata. Sokféle névvel illetik ma is attól függően, hogy Magyarország mely vidékén járunk.
Ebszőlőcsucsor, keserű csucsor
Ernyős virágzatú, mérgező növényünk, a csucsor leginkább vízpartokon, galériaerdőinkben, és lápos, mocsaras ártereink mentén él. Az “eb” szócska arra utal, hogy, apró bogyói haszontalanok, sőt a szívműködést bénító anyagot tartalmaznak, így rendkívül mérgező gyomnövény.
Fonalfűnyűg, herefojtó, kakukkfűfojtó aranka, Boldogasszony haja, paplanfű
Hazai élősködő mezei gyomnövényeink klasszikus típusa, indáival rácsavarodik a gazdanövényre. Kicsiny, gumószerű képleteket növeszt, melyekkel kiszívja a gazdanövény szárából az általa előállított táplálékot. Számtalan alfaja van, melyek elnevezése mindig a gazdanövényre utal, például lenfojtó, herefojtó aranka. Az aranyfonalfű, vagy közönséges aranka pedig szálainak aranysárga színéről kapta nevét. Magyarországon nyáron érik, ekkor pusztítja leginkább a gazdanövényeit a hereföldeken.
Lósóska, lórom
A lósóska vadvirágos rétek, mezők, árokpartok, gátak oldalának elterjedt, jellegzetes, lilás virágzatú növénye, ezer éve ismert a természetes (népi) gyógyászatban szerte a világon. Antibakteriális hatását a modern, nyugati orvostudomány is elismeri. A lósóska különleges hatóanyagai az antrakinon-glycosid származékok, melyek vízhajtó hatásúak. Javítja az epe és a máj működését, teája, ami valójában főzet, természetes hashajtó. Főzetéből népi gyógyítóink borogatást is készítettek, mellyel a fájdalmas csípések mellett bőrkiütéseket, és ekcémát is sikeresen kezeltek.
Disznóparéj, amaránt
Mezei virágos növényeink egyik vitaminbombája, az emberi szervezet számára létfontosságú vitaminokat és fontos tápanyagokat tartalmaz. C-vitaminja, E-vitaminja és flavonidjai mellett omega3-zsírsavakban, és kalciumban is rendkívül gazdag. Magját gluténérzékenyek is fogyaszthatják. Az amaránt magokat a kukorica szemekhez hasonlóan lehet megpirítani, a pattogatott kukoricához hasonló, annál jóval kisebb szemeit repcemézzel, vagy akácmézzel keverve ízletes csemegeként fogyasztják. Az amarántmag fehérjében, növényi rostokban és vasban gazdag természetes vitaminforrás.
Tehénvidító fű, madárlábfű, csibeláb
A tehénvidítófű nevének eredete egyértelmű, a tehenek előszeretettel legelik a pillangós virágú növényünk levelét. Többféle alfaja ismert, nemcsak Magyarországon gyakori, Dél-Európában és Észak-Amerikában is sokfelé tenyészik, a madárlábfű vagy csibeláb név onnan származik, hogy hüvelyterméseik leginkább madárlábra emlékeztetnek, ujjszerűen ágaznak szét.
Erdőt, mezőt járva lábaink előtt értékes kincsek lapulnak. Kis kertünkben is érdemes meggondoltan gazolni, akármilyen nem kívánt növénybe botlunk, érdemes utánanézni, kiféle-miféle szerzet, mielőtt kiirtanánk.
Kiemelt kép: Szabó Bálint Fotó
